Munkatársak

dr. Orosz-Domokos Klára – kardiológus szakorvos

orosz-domokos-klara

2007-ben végeztem Marosvásárhelyen az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem általános orvosi karán, majd kis idő múlva elkezdtem a kardiológiai szakképzést Bukarestben.

Két év után úgy döntöttünk a férjemmel, hogy személyes okokból kifolyólag külföldön próbálunk szerencsét. Németországban sikerült befejezni az itthon elkezdett képzést. Először egy kardiológiai rehabilitációs klinikán kezdtem el dolgozni majd Észak-Németország egyik legnagyobb sürgősségi kórházában folytattam és fejeztem be a rezidenciátust.

2016 novemberében Alsó-Szászországban sikeres szakvizsgát tettem le a kardiológia és az általános belgyógyászat területén. A rezidenciátus alatt részt vettem transthorakalis, majd a müncheni Szívközpontban transesophagealis ultrahangképzéseken, utólag egy általános hasi és érultrahang kurzuson is.

Az elmúlt három évben (2018-2010) míg a sepsiszentgyörgyi rendelő tervezését, működését szerveztük, párhuzamosan és rendszeresen visszajártam és járok Németországba helyettesítő szakorvosi munkára.

Karda Szende-Andrea – orvosi asszisztens

karda-szende-andrea

Általános asszisztensi képesítést 2014-ben Sepsiszentgyörgyön szereztem. Tanulmányaim elvégzése után családorvosi rendelőben majd 2020-tól a Sepsi-Cardio járóbeteg rendelőben is dolgozom.

Számomra a munka hivatás is, hiszen imádom munkámat, a gondoskodás és segítségnyújtás elsődleges számomra.

Sándor Kata – orvosi asszisztens

sandor-kata

Mindig is elhivatottságot éreztem az emberek segítése iránt, és ez a hivatás iránti szenvedély vezetett a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre. Tanulmányaimat általános orvosi asszisztensként 2021 nyarán fejeztem be, majd ugyanebben az évben csatlakoztam a Sepsi Cardio csapatához.

Számomra a jó hangulat, az empátia, elengedhetetlen egy nehéz nap sikeres lebonyolításához.

Sinka Csenge – orvosi asszisztens

sinka-csenge

Tanulmányaimat mint általános egészségügyi asszisztens 2021 -ben végeztem a Puskás Tivadar Egészségügyi Posztliceumban. Az egészségügy iránti elkötelezettségem már a 2020-as COVID-járvány idején megmutatkozott, amikor önkéntesként dolgoztam a “ Dr . Fogolyán Kristóf“ Megyei Sürgősségi Kórház-ban. Később egy laboratórium keretein belül COVID-teszteket készítettem, további szakmai tapasztalatokat szerezve.

2022-ben csatlakoztam a Sepsi Cardio csapatához.

Hiszem, hogy egy kedves mosoly, egy jó szó elősegití a beteget a gyógyulásban.

Ábrahám Csilla – orvosi asszisztens

abraham-csilla

Általános egészségügyi asszisztensi képzésemet a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen végeztem 2011-ben. Tanulmányaim elvégzése után tapasztalataimat külföldön szereztem. A Sepsi Cardio csapatához 2024-ben csatlakoztam. A színes csapatot kiegyensúlyozottságommal és nyugodtságommal egészíttem ki, a kedvesség és a türelem a mindennapjaim resze.

Orosz Attila – cégvezető

orosz-domokos-attila

Munkám a rendelő gördülékeny működését biztosítja a minél hatékonyabb munkavégzés érdekében.